bankweb English Deutsch

Hírlevél


_EladóCégek.hu
bank bankhitel bankkártya befektetés lakáshitel jelzáloghitel devizahitel faktoring
 ingaTLANOK, ÉRTÉKBECSLÉS, INGATLANPIAC, jelzáloghitelek

iuste.biz - Tisztességes vállalkozás: bankweb.hu kft.

A költségvetésből fizetik a pórul járt betéteseket

Forrás: vg.hu    2010-03-10

A nagyjából 13,5 millió forintos betétbiztosítási limit feletti megtakarításukhoz is hozzájutnak az Általános Közlekedési Hitelszövetkezet ügyfelei, miután egy most megjelent kormányrendelet ezt lehetővé teszi.

A Magyar Közlöny pénteki számában közölt, a kormányfő által jegyzett jogszabály szerint a központi költségvetésből térítik meg a törvényben meghatározott részen felüli hányadot. A kifizetést pedig – a Pénzügyminisztériummal kötött különmegállapodás alapján – az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) teljesíti. A felszámolás során viszont a költségvetésből származó részt az OBA igényétől elkülönítetten kezelik, és az abból megtérült részt az alap visszafizeti a központi költségvetésbe.

Ilyen, a betétesek kártalanítását előíró rendelet megjelenésére a kártalanítási limit 2008. októberi megemelése óta nem akadt példa, igaz, a korábbi történések tükrében nem meglepő ez a fejlemény. Veres János akkori pénzügyminiszter ugyanis a betétbiztosítási szabályok módosításának bejelentésekor azt is közölte, hogy a betétgarancia felső határának a megemelése mellett a magyar kormány teljes körű garanciát vállal a lakossági betétekre.

Ez azt jelenti, hogy az állam szavatolja a 13 millió forint feletti betéteket, és a hitelintézetek fizetésképtelenségekor a betéteseknek a legfeljebb 500 ezer forintot kitevő önrészt sem kell állniuk. Ez a garancia ugyanakkor – hasonlóan más uniós tagállamok gyakorlatához – a mai napig csak deklaráció szintjén létezik, jogszabály nem rendelkezik róla: vélhetően ez vezetett a mostani rendelet megjelenéséhez.

A költségvetésnek ugyanakkor nem jelent majd nagy érvágást a kártalanítás. A hitelszövetkezet ugyanis 2008 végén mintegy nyolcszáz ügyfél összesen 2,86 milliárd forintos betétállománya felett diszponált, ennek alapján – az akkor több mint 6000 milliárdos lakossági betétállományhoz viszonyítva – elenyésző, szinte mérhetetlen a piaci részesedése.


 


H i r d e t é s

kommentek Nincs még hozzászólás. Legyen Ön az első!

Komment írása


captcha





A csillaggal jelölt mezőket kötelező kitölteni.


Hitelfelvétel
Dr. Tatár Attila hiteltanácsadó, adósságrendezés, jelzáloghitelek, pénzügyek, bank
Dr. Tatár Attila
pénzügyi szakértő

Napi Pénztipp!

Plus500